Beszámoló Ziss Mariann: A kovász hullámain: a kenyérsütés élménye a COVID időszakában című műhelyéről (2021. október 1.)

Beszámoló Ziss Mariann: A kovász hullámain: a kenyérsütés élménye a COVID időszakában című műhelyéről (2021. október 1.)

Anyai nagymamám tíz gyermeket hozott a világra. Úgy mesélte nekem, hogy a családjának kéthetente sütött kovászos kenyeret, négy nagyot és két cipót – ismét „életet” adott. Ezeken a napokon hajnali kettőkor kelt, hogy fel legyen fűtve a kemence, elvégeztessék a dagasztás, és elegendő idő jusson a kelesztésre is. A gyerekek az iskolába indulás előtt már kenyérlángost reggeliztek.

Édesanyám már gyerekkoromban is úgy gondolta, hogy fontos, hogy megtapasztaljam azt, hogy milyen, ahogyan együtt, közösen készítünk kenyértésztát, „őrizzük” a kovászt és sütünk kenyeret – igaz, már nem kemencében, hanem gáz- és villanysütőben és csak alkalmanként.

Soha olyan intenzitással, frekvenciával és volumenben nem sütöttem még kenyeret mint ahogyan 2020. márciusának második felétől kezdődően néhány hónapon át…

Ziss Mariann műhelye most október első napján ezen fentiek mellett több ilyen emléket, élményt, tapasztalást előhívott bennem – találva éreztem magam. Mariann a COVID-19 traumavárásának időszakában vizsgálta a kovász készítés és a kenyérsütés élményét. Azt, hogy az első hullám készültségi állapotában, krónikus extrém helyzetében miért sütöttek a „karanténpékek”.

Az interjúkból kirajzolódó sütés-élmény témáit – úgy, mint ’a társas tér szabályozása’, ’értelmet adni az időnek’, ’teremtés’ – Mariann a ’módosult tudatállapot’ és az ’ágens érzet’ viszonylatában vizsgálta hét nő és hét férfi kliens élményvilágában, félig strukturált interjúk keretében, az interjúk szövegéből kiindulva előbb a vizsgáló értelmezése, majd egy absztraktabb értelmezés szerint.

A műhelyen a COVID, mint extrém helyzet, a terrorkészültség és a traumavárás jellemzőinek interaktív áttekintését és személyes megéléseinek példáit követően Mariann bemutatta a vizsgálatot, s annak eredményeit a kliensek élményvilágából beemelt részletekkel alátámasztva és színesítve.

Például, aki a karanténra, mint lehetőségre tekintett és ’értelmet adott az időnek’ azzal, hogy kenyértésztát kevert, nyújtott, hajtogatott [ritmusos mozgás, aktív éber, transzgenerációs kapcsolódás – ’módosult tudatállapot’]; kovászt nevelt, kelesztett, sütött [heti, napi strukturálás, tervezés, bevonódás, időutazás – ’ágens érzet’], az átélhette [ a létrehozás, siker, küzdelem, önfenntartás – ’ágens érzetet’, valamint, flow, intuitív tudás, fókuszált állapot, érzék-elemek, szinesztézia – ’módosult tudatállapotot’] a ’teremtést’.

Az Egyesület hipnoterapeuta képzésének résztvevőjeként is köszönöm Mariann az új nézőpontokat, rétegeket, mélységeket!

Dobi Margit

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás
0
Szólj hozzá a lap alján! Kattints ide!x