Vissza a tetejére

Általános információk

Általános információk

Hipnoterápiás képzésünk a pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa, egyben akkreditált továbbképzés orvosok és klinikai szakpszichológusok számára.

A záróvizsga után az alábbi cím adható ki:

  • a.)  hipnoterapeuta
  • b.) módszerspecifikus hipnoterapeuta (azok számára, akik pszichoterapeuta szakképzettséggel vagy szakvizsgával rendelkeznek és részt vettek a Magyar Hipnózis Egyesület ún. mesterkurzusán. A pszichoterápiás képzettséget igazoló fénymásolatot is kérjük a Tanulmányi Bizottságnak elküldeni.)
  • c.) szakterületi felhasználó (azok számára, akik a hipnózist csak saját szakterületünkön fogják alkalmazni, és nem pszichoterápiás céllal – elsősorban orvosok, fogorvosok, coachok, egészségpszichológusok)

A képzés félévekre és modulokra tagolódik. Minden félév elején a hallgató oktatási szerződést köt az egyesülettel, és az adott képzési szakaszra jelentkezik. Ezt követően fizeti be az adott félév képzési díját. Tájékoztatásul közöljük, hogy általában évi egy elméleti szemináriumot, egy pszichopatológia kurzust és kétévente egy gyakorlati csoportot indít Egyesületünk. Igény esetén a kiképző csoportok soron kívül is indulhatnak, kellő számú jelentkező esetén vidéki centrumokban is. A gyakorlati képzést két oktató vezeti, és általában minimum 12 fő esetén indítható. Kevés jelentkező esetén a képzés nem indul el, ez azonban csak a tárgyi félév elején határozható meg.