Testünk bajai címmel megjelent a Magyar Hipnózis Egyesület ’Hipnózis a gyakorlatban’ című könyvsorozat 4. kötete Zseni Annamária szerkesztésében, az Animula Kiadó gondozásában.

A könyvbemutatón igen nagyszámú érdeklődő jelent meg, szép számban fogytak a helyben megvásárolható kötetek. Az érdeklődés visszaigazolni látszik a szerkesztő és az Egyesület gondolatát, hogy e könyvekben megjelenő tanulmányok fontos, hiánypotló szerepet töltenek be a hipnózis iránt érdeklődők körében.


E kötet szerkesztése szakmai tartalom, felépítés szempontjából eltér az előző kötetektől. Esettanulmányok, tudományos összefoglaló munkák, szuggesztív kommunikációs esetleírások közös pontja a testi tünetek, betegségek, a tünetegyüttesekkel való terápiás feladatok, lehetőségek.


A kötet bevezető tanulmányában a test és lélek kapcsolatáról olvashatunk. Ez az az alappillér, melyre a kötet épül. „A bánat, mely nem törhet ki könnyekben, más szervekben zokog tovább” – írja mottójában egyik szerző. Ez a mondat, mint Zseni Annamária a bemutatón is kiemelte, a szerkesztői szándékát is kifejezi: jelen kötet tükrözze a test és a lélek összhangját- összefonódását.


További kötetek megjelenése várható. Következő kötetben a transzgenerációs ártalom lesz a fő téma.
A már megjelent kötetek az Animula Kiadónál megvásárolhatóak.


MHE Vezetősége

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás
0
Szólj hozzá a lap alján! Kattints ide!x