
Kedves Tagtársaink!
Hagyományosan sok szeretettel hívunk meg Titeket Hipnoszecsőre, ahol a szeretettel és várakozással teli meghívás éppúgy hagyomány, mint maga az esemény. Ahogy minden évben, idén is Zseni Annamária, Ani lát minket vendégül, augusztus 26-án szombaton. Töltsük együtt ezt a napot! Beszélgetéssel, közös gondolkozással, szakmáról és könnyedebb témákról egyaránt.
Az időt igyekszünk a szokásos keretek mentén gondozni. 10 órától tárva a kapu, s a tűzrakás, közös ebédhez készülés mellett most is lesz program, amihez az csatlakozik, aki szeretne. Pécsett úgy alakult, hogy elmaradt a közös kungfu. Most lesz idő és tér, Boros Imre kollégánk tart egy mindenki számára testet és lelket felfrissítő kungfu-edzést. A közös ebédet követően kötetlen beszélgetés, együttlét következik. Előreláthatólag délután 4-5 óráig leszünk együtt, azzal a szabadsággal, hogy a nap folyamán mindenki akkor érkezik, mikor neki a legjobb.
Gyere el. Hozd magaddal a családodat, gyerekek tárt szívvel látva-várva.
Dátum: 2023.08.26., szombat
Augusztus utolsó hetében a regisztráltaknak küldjük a pontos címet, s esetleg a tervezett lecsóhoz is a vágyott összetevőket.
Addig is szép nyarat kívánunk, az MHE vezetősége nevében,
Varga S. Katalin
Varga S. Katalin